Bemutatás

Rákosliget egy kertváros-település Budapest keleti, legkülső kerületében, amely vidékies jellegű nyugalmat biztosít az ittélőknek. A Ferihegyi út és a XVI. utca sarkán álló épületet kertjével együtt tömör falú kerítés veszi körül, amely fölé néhány fa dús lombja magasodik. Ez a környezet is jelzi, hogy a magyar kerámiaszobrászat kiemelkedő alakja, akit mind belföldön jelentős díjakkal, mind külföldön komoly szakmai elismerésekkel tüntettek ki, és aki negyven éven át oktatott a Magyar Iparművészeti Egyetemen, az alkotáshoz a magány békéjét, nyugalmát kereste, és itt, ebben a bensőséges zártságban találta meg.

 

Rákosligeti otthona, s mellette a kertben álló, 1962-ben épített műterme volt az a hely, ahová mindig visszahúzódott, itt regenerálódott a szakmai közélet, az oktatásügy nemegyszer hangos csatái után. Itt alkotta nagy murális műveit, kisplasztikáit, festményeit. Az agyagszalagból épített plasztikák, amelyek emberi, vagy állati alakokat formáltak, vagy tektonikus szerkezetekké kapcsolódtak, először a műterem polcaira kerültek, majd a kert pázsitjára, egy-egy fa alá, vagy a téglakerítés belső galériájában helyezte el a Mester. Alkotásai fokozatosan a Csekovszky család egész életterének szoros, nélkülözhetetlen részeit képezték. és tanúi lettek minden családi eseménynek.

 

A mester otthonához való kötődését, valamint művészi hagyatéka együttartásának igényét tiszteletben tartva családja, a XVII. kerületi Önkormányzat erkölcsi- és anyagi támogatásával, az egykori műtermet átalakítva egy háromszintes kiállítóházat hozott létre. Itt, és a ház kertjében állandó kiállítás keretében bemutatásra kerül az alkotó 320 műve, valamint az alkotás hangulatát őrzi egy eredeti állapotnak megfelelően berendezett műhelysarok, azonkívül a látogatók néhány filmen munka közben láthatják magát a mestert is.

Csekovszky Árpád alkotói hagyatéka több, mint 1800 alkotásból áll (plasztikák, murális tervek, grafikák és festmények), a bemutatott műveket a család szakértők bevonásával úgy válogatta ki, hogy az az életmű karakterének teljes keresztmetszetét képviselje.

 

Ez a gyűjtemény, mely a magyar kulturális örökség részének apró, de fontos gyöngyszemét képviseli, mint a magyar kerámiaművészet egyedülállóan egyben fellelhető hagyatéka a Kiállítóházban méltó elhelyezést kapott.

 

 

Albrecht Júlia

Csekovszky Alapítvány - Kapcsolat